Annyeong-haseyo! Húúha de rég nem hoztam frisseket. Most nem kellett tanulnom, csak egyszerúen alig tudtam géphez férkőzni. Most van időm mivel megkezdőtött a vakáció. Voltunk a Peleș kastályba is, csak egy héttel később. Nekem nagyon tetszett. A mennyezet színarany volt, a szőnyegek pedig selyemből voltak. Rengeteg szoba volt de mi csak 10-be mentünk be a 160 közül. Nagyon sok érdekesség volt, pl: jevlények, fegyverek, páncél. Szinte minden egyedi volt. Az udvar is nagyon szép volt, szobrokkal, virágokkal és még kívánságkút is volt. Azután a Rozsnyói várba mentünk. Az már egy parasztvár volt az 1400-as évekből. Nagyon érdekes volt, sziklákon kellett mászkálnunk, hogy feljussunk a vár tetejébe. Mikor felértünk húúúha nagyon szép volt a kilátás. Láttuk az összes közeli falut és két hegycsúcsot. A Piatra Craiului csúcsot és a Bucsecst, ami 2505 méter magas. Vettem egy Feng-Shui-t (kínai elefántkabala) egy Ying-Yang nyakláncot, képeslapokat és egy parókát, na meg kaját :D Ja és oda-vissza halgattam a Dong Yi zenéket, mert a Jumong zenéket nem játsza le a telcsim. Hát ennyi lenne. Most használjuk ki a szünetet és szórakozzunk. Tervben van az új dizi is, majd elkészítem és ha lesz sok rendszeres látogató akkor meglepi is lesz. ;) Jó vakációzást!
Borderline low Potassium levels combined with borderline high Sodium levels would increase all of the above 8 sysmptoms in strength and we already have them pretty bad <a href=http://finasterid.cfd>propecia results reddit</a> I got pregnant on my first cycle of Clomid as well